Porto és én...

Sokféle véleményt hallottam már Portugáliáról, de azon ismerőseim, akinek már volt lehetősége ebben a bohém, vidám, zajos - a szó pozitív értelmében - országban járnia, szinte kivétel nélkül mind-mind visszavágynak... és ez érhető is, számomra legalábbis mindenképp. 

20 éves voltam, amikor először jártam Porto-n.  Sosem fogom elfelejteni, azt, amikor megpillantottam a Ponte Luís I-t, a város leghíresebb hídját. Különleges élmény volt, még különlegesebb érzésekkel. Szerencsés vagyok, mert lassan a két kezemen sem tudom megszámolni, hogy azóta hány alkalommal jártam már itt újra. Ismerem a hűvös-esős, a forró-mediterrán, a friss tavaszt hozó és az enyhe karácsonyt váró arcát is, de minden találkozás tartogat valami újat, egy kis szívet melengetőt. Talán olyan ez, mint az igaz barátok. Már az első alkalommal érzed, hogy ő valamiért más mint a többi, minél több időt töltötök együtt, annál jobban megszereted, várod a következő találkozást és az együtt töltött idő minden perce élmény, ajándék. És tudod, hogy mindig része marad az életednek. 

Így vagyunk mi... Porto és én. 



Egy apró ajándék tőlem-nekem

Sokat fotózok, de annál kevesebb képet tartok a kezemben és ez egyre jellemzőbb sokunkra. Éppen ezért újév alkalmából megleptem magam egy saját képekkel tűzdelt naptárral. Nagyon jó érzés volt a kezemben fogni a kedvenceket, teljesen más, mint a gépen vagy telefonon nézni a fotókat. 

Ti is hívassátok elő a legjobbjaitokat! Keretezzétek vagy foglaljátok albumba őket!